10 rész

Furcsa hangokra kaptam fel a fejem. Körülöttem minden más volt. Semmi sem emlékeztetett az erdőre. Pedig most is mindenhol fa van. Csak olyan ismeretlenek.
- Nézzék ott van!- kiabált valaki.
A fejem még kótyagos volt és fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Megkapaszkodtam a fa törzsébe és megpróbáltam felállni, de  lábam beszorult egy fatörzs alá így moccanni sem tudtam.
- Erre láttam!- közeledett a hang.

A szabad lábammal akartam arrébb mozdítani, de az meg sem akart mozdulni.

- Hé Robin jól vagy?- hajolt le egy köpenyes alak  majd kiszabadította a beszorult lábamat.

- K-ki vagy te?- dadogtam.
- Takarodj el tőle!- ugrott rá egy szőke hajú lány.
Szájtátva húzódtam még jobban a fa gyökérzetéhez. Légzésem egyenletlenné vált és félelem járta át a testem. A lány vad csatározásba kezdett a köpenyeges idegennel. Egyik fától a másikig ugráltak majd a lány egy laza mozdulattal letépte a fejét. Nekem pedig felfordult a gyomrom. Ahogy a lány közelített felém én elfordultam és a gyomrom kiadta a tartalmát.
- Minden rendben?- guggolt le elém a fiatal lány.
- Talán.- kecmeregtem fel a földről.- Elárulhatnád, hogy te ki is vagy.
- Csak mindent sorjában. Most pedig gyere velem.- ragadta meg a csuklóm.
Próbáltam vele tartani az iramot , de minden fa gyökerében megbotlottam. A légzésem egyre szaporátlanabb lett és a lábaimat kezdted elhagyni az erő. Mikor megállt egy kis kunyhó előtt megnyugodva fújtam ki a levegőt. Előre ment, majd én is követtem a példáját.
Belülről egy elég hangulatos kis kunyhónak tűnt. A kandallóba pislákolt a tűz ami előtt egy fehér cica szunyókált.
- Ez nagyon szép, de hol vagyok és ki maga?
- Huh. Ülj le.- mutatott a padra.
Helyet foglaltam és kérdőn meredtem a szőke lányra.
- Ez itt a Vámpír királyság a te világodban. Az én világomban még egybe van a másik kettővel. A most trónon lévő király és királyné a te szüleid. Igaz te sosem ismerhetted őket, de remek uralkodók.
- Szóval akkor a múltban vagyok?- vontam fel a szemöldököm.
- Igen.-bólintott egy aprót.- De az, hogy ide kerültél csak azt jelentheti, hogy egy varázsló ide küldött. A védők feladata, hogy a jövőből érkezőket megvédjék.
- És én már élek?- kérdeztem.
- Igen. Most úgy körülbelül  10 éves lehetsz. De sajnos nem vihetlek oda.-tette hozzá.
- Miért nem?- tártam szét a kezem.
- A múlt és a jövő sosem léphet kapcsolatba, mert akkor megsérülhet az időszövet.
- De nekem muszáj emlékeznem.
- Ezen könnyen segíthetek.- vett le egy kristálygömb féleséget a polcról.- Érintsd meg és minden elfelejtett emlékedet látni fogod.
Rátettem a kezem és egy pillanat alatt a szemem előtt lebegett egy emlék. A kastély udvarán szaladtam át. Még eléggé kislány voltam.
" - Egy hercegnő sosem  szaladgál a pórban.- nézett rám szúrós szemekkel édesanyám.
- Robin nézd.- rohant felém.
Elszaladtam előle és az egyik fára felmásztam, de ő követett. Felmászott utánam, majd egy gyönyörű piros almát nyújtott felém.
- Ilyen piros almát még nem láttam.- néztem a szemébe.
- Rád gondoltam mikor megláttam.- mosolygott.
- Robin kicsim gyere.- kiabált édesapám.
- L..."
Hirtelen szédülni kezdtem és muszáj volt megfognom a fejem. Becsuktam a szemem, és mire kinyitottam egy füves réten ültem. Semmi nem volt a látó távolságomba. Viszont rengeteg kérdésem lett volna még. És ki az a titokzatos L?