1.rész

Könnyes szemekkel ragadtam magamhoz a táskámat és a hátsó ajtón kimászva kezdtem el rohanni az erdő felé. Amikor már biztonságosabbnak éreztem a helyet leültem egy kőre és gondolkozóba estem.
- Mi lesz most velem? És mégis minek kell megkeresnem azt a bizonyos Mr. Parkert?- miközben azokon tanakodtam halk lódobogást hallottam a távolból.
Lassan kezdtem el bujkálni szúrós ágak között. A lábam alatt éreztem, ahogy a föld remeg a lovak patáitól és hozzá még társult az egyre hangosabb kiabálás. Szóval üldöznek. A gyors sétámat felváltotta a rohanás, de 30 méterénél tovább nem jutottam, hiszen megbotlottam egy fa gyökerébe és arccal a sárba landoltam. Nehézkesen másztam ki a sárból, és amikor sikerült elérnem a látásom 100%-kát egy csapat mérges páncélos pasival találtam magam szembe. Az egyik levette a sisakját és két smaragdzöld szeme mélyen bele fúródott a tekintetembe. A fiú lehajolt elém és felsegített.
- Kisasszony minden renden? – fúrta bele a tekintetét az enyémbe.
Zavaromba a hajamat kezdtem piszkálni a srác pedig folyamatosan engem tanulmányozni.
- Kisasszony!- csettintgetett az orrom alatt.
- Igen minden. – sóhajtottam egyet.
- Akkor le van tartóztatva. – jelentette ki a srác.
- Uram, szerintem nem jó hölgyet kaptunk el. – érintette meg az egyik férfi a srác vállát.
- Ezt, hogy értette? – vonta fel a szemöldökét a srác.
- Harry herceg jobb volna, ha visszamennénk a kastélyba.
- Rendben. – bólintott, közben felült a lovára.
- Kisasszony elvihetjük? - nyújtotta a kezét.
- Nem köszönöm – tagadtam meg a kezét.
- Khm. – köhintett, amire én elfogadtam a kezét.
Felültem a smaragdzöld szemű srác mögé, akiről kiderült a vámpír birodalom hercege. Iszonyatosan idegesítőnek találtam, mivel göndör haja ide-oda ugrált lovaglás közben. A karomat Harry herceg dereka köré fontam, hogy le ne essek. Hosszas lovaglás után, megálltak pihenni én pedig leszálltam és szépen csendben elsétáltam. Lassan és csendesen másztam át a fák és a bokrok között. Órák óta sétáltam, amikor az erdő legsötétebb részén megpillantottam egy kis faházat a fába ékelődve. Odarohantam és bedörömböltem a rozoga ajtón.
- Jövök már, nem kell betörni az ajtót. – nyitotta ki egy őszülő férfi az ajtót. – Segíthetek valamiben? – enyhült meg az arckifejezése, amikor megpillantott.
- Segítsen. – lihegtem. – Kérem. – néztem rá kölyökkutya szemekkel.
- Fáradjon beljebb. – engedett beljebb a házába.
A férfi elég rendesen végig mért. Először nem tudtam, hogy mire vegyem, de amikor leültetett a kanapéjára egy széles mosoly hagyta el a száját, majd megszólalt.
- Kedvesem, már vártalak.
- Engem?
- Igen, ugyanis sok bepótolni valója van kisasszony.
- Nem téveszt engem össze valakivel?- néztem értetlenül az őszülő öregúrra.
- Kérlek, meséld el mi történt? – ült le mellém.
- Megtámadták a falunkat és megölték a szüleimet. – kezdtem bele a mesénkbe.
- Óh, én azt nem hinném kisasszony, de hát, ha maga mondja, akkor biztosan úgyis van.
- Édesanyám azt mondta, hogy keressek, egy bizonyos Mr. Parkert véletlen nem ismeri?
- Óh dehogy nem, Andrew Parker. – nyújtotta a kezét. – És azt hiszem, rengeteg dolgot kell még önnel bepótolnunk.
Meredő szemekkel néztem az urat, hogy miről beszél, és amikor már látta rajtam az értetlen fejemet végig simított a hátamon és elindult a konyhába.

Bevezetés

Egyszerre minden összejött az életemben. Tudatában voltam mindennek, amit a kis falunk rejtegetett. A közösségünk nem messze volt a birodalom határától ezért állandó veszélynek volt kitéve a másik birodalmak támadásaitól. Az ország három részre volt felosztva. Az első, amelyikbe én élek  a hétköznapi emberek uralják. A király rettenetesen kihasználja az alatvalóit, de hát ő a király. Ebben az országrészben élnek még a  természetfeletti lények egy-két fajtái. A másik világ a vámpírok birodalma a nevéből kitalálható, hogy itt élnek a vérszívó szörnyetegek, és akiket megbabonáztak. Én is innen származom. Az biztos, hogy nem vagyok vámpír, de a szüleim azt mondták, hogy ebben az erdőrészben találtak meg annak idején. Az utolsó birodalmat senki sem kormányozza, legalábbis feltételezik. Ugyanis a nagy háborúk idején keletkezett vulkánok elfoglalták és szó szerint magukévá tették az egész vidéket. Szóbeszédek járják, hogy azon élnek a vérfarkasok és a száműzött vámpírok, de én még nem találkoztam olyan emberrel, természetfeletti lénnyel, aki onnan élve jutott volna vissza. A történet igazából ott kezdődik, amikor menekülőre kellett fognom az életemet és jámbor lánykaként kell élnem. A pár napja éppen csendesen reggeliztem a szüleimmel, amikor hatalmas sikítozás és jajveszékelés ütötte meg mindhármunk fülét. Apa eldobta a kifliét és megragadta a karomat és a szekrénybe lökött.
- Meg ne szólalj!- csukta rám az ajtót.
A katonák egy pillanat alatt ellepték a házunkat. És elkapták a szüleimet.
- Hol van a lány?- kiabálta az egyik katona.
- Nem tudjuk.- hallottam apám hangját.
- Utoljára kérdezem meg. HOL VAN A LÁNY?- meresztette a szüleim felé a két metszőfogát. Szóval vámpír katona.
A katona lerohanta a szüleimet és végzett velük. Megvártam, hogy elmenjenek, majd odarohantam anyámhoz. Édesanyám az utolsó leheletével is küzdött azért, hogy élhessen, de csak egy mondatra telt tőle.
- Keresd meg Mr. Parkert! - lökött el magától anya.