13.rész

"-Nem tudom honnan szedsz ilyent!-csapott a trónszék kartámlájára apa.
Megsemmisülve ültem apám balján. Miért ígérte volna oda a kezem a megkérdezésem nélkül.
-William ezt még megkeserülöd.-ragadta meg fia kezét aki mindvégig le sem vette rólam a szemét. A hideg futkosott a hátamon. Amíg távoztak a vendégeink én lopva apámra néztem akinek az arcáról csak a dühöt lehetett leolvasni.
- Apám- szóltam hozzá bátortalanul.- Mi folyik itt?
- Semmi édesem nem kell semmi miatt aggódnod.- hagyott magamra.
Követtem, de már mikor kiértem apám sehol nem volt. A falnak döntöttem a fejem és bámultam magam elé.
- Ilyen csinos lány miért búslakodik?- kérdezte valaki mellőlem.
 Oldalra fordítottam a fejem és azzal a sráccal találtam magam szembe aki bent volt a trónteremben. Megforgattam a szemem, majd elindultam az ellenkező irányba. Én folyamatosan gyorsítottam a tempómon ő pedig folyamatosan a sarkamba loholt. Befordultam a szobámhoz vezető folyosóra. A fiú elkapta a karom és vissza rántott.
- Robin hercegnő! Én csak bocsánatot akartam kérni az apám viselkedése miatt.- nézett zöld íriszeivel.
- Nem tőlem kell bocsánatot kérned.- igazítottam hátra egy kósza tincset.
- Tudnod kell, hogy én nem akarom rád erőltetni.- mondta, majd elszaladt.
- De...De.
Bementem a szobámba, majd ledőltem az ágyra. Elbóbiskoltam és a gondolataim a göndör hajú zöld szemű fiú lebegett a szemem előtt.
- Nem tudtam, hogy így magával ragadott.- hallottam meg anyám hangját.
Felültem az ágyon és anyámra meredtem. Nem szólt semmit csak leült mellém. Anya éppen mondani akart valamit, de én megint a csillag közepén találtam magam."
Harry aggódó tekintetével találtam magam. Az utolsó két csillag ága is meggyullad, de ott nem volt semmi emlék kép. A csillag ágainál álló fiúk hátra léptek és a csillag ágai körül meg gyulladtak.

- ROBIN!!!- kiabálta Harry és Liam.
Rájuk néztem, majd a körülöttem égő fű elaludt. Fáradtan rogytam le a földre, mire mind az 5 fiú körém gyűlt. Liam ütögette az arcom én pedig végig simítottam az arcán.
- Jól vagy?- nézett rám aggódóan.
Megráztam a fejem, mire ő a combom alá nyúlt és menyasszony stílusba elindult velem.
- Liam mégis hová viszed?-kiabálta utánunk a többiek.
- El tőled.- kiabált vissza.- Meggyógyítalak, ne aggódj.- nyomott egy puszit a homlokomra.
Elmosolyodtam, majd a mellkasának döntöttem a fejem. Sokat gyalogolhatott mikor megállt és vett egy mély levegőt.
- Nem kell ám cipelned.- néztem rá.
- Már itt vagyunk.- nézett rám, majd előre felé.
Én is elnéztem abba az irányba és egy kis kastély előtt álltunk. Nem volt olyan nagy, mint amiben Harry és családja lakott, de elég nagy. Leengedték a felvonó hidat Liam pedig elindult velem. Felvitt az egyik szobába, majd lefektetett a középen lévő hatalmas ágyra majd egy meleg pokróccal betakart. Adott egy puszit a homlokomra, majd leült az ágyra és az arcomat simogatta.
- Nagyon szeretlek még mindig.- csókolt meg.

12.rész

Leültek körém és Zayn nyitotta a száját, de Harry közbe vágott.

- Talán majd én.

- Nekem.- mondták  a többiek egyszerre.

- Na szóval. Hol kezdjem?- nézett rám én pedig döbbenten figyeltem.- Kezdem az elején.- mosolyogta.- Amikor még Rose és William uralkodtak... ők a szüleid.- tette hozzá, gondolom mert látta az értelmetlen fejemet.- Na szóval ott tartottam, hogy...

- Hercegnő!!-lépkedett felénk egy idős nénike.

A hölgy oda tipegett mellénk. Egy köpeny volt a hátára terítve. Tenger kék szemei fiatalabbnak mutatták, mint a külseje. Felhúztam a lábam és körül öleltem a térdem.
- Nem tudom mit, mondtak a hercegek, meg ez a kettő, de ne hallgasson rájuk. Majd én elmondom az igazságot.- állt meg előttem.
Érdeklődve néztem fel rá amire ő valami latin szöveget kezdett el mormolni. A földön egy 5 ágú csillag jelent meg és minden ágánál 1-1 fiú ült.
- Állj középre!- parancsolt rám.
Engedelmesen középre álltam. A fiúk érdeklődve figyelték az eseményeket.
- Álljatok ti is fel!- nézett a hölgy az  fiúra.
A semmiből meggyulladt a Liam és köztem lévő összeköttetés. Liam egy lépést hátrált az elmémbe pedig záporozni kezdtek az emlékek.
- Engedd, hogy az emlékek utat törjenek!- kiabálta az idős hölgy.
A szél feltámadt. A fák ágainak össze zördülését lehetett a legjobban hallani. Egy pillanat múlva pedig az az emlék játszódott le  amit alig egy órája már félég láttam.
"- Robin kicsim gyere.- kiabált édesapám.
- Liam gyere te is.- közeledett egy másik férfi apám mellett.
Liam leugrott én pedig óvatosan tettem egyik lábam után a másikat, de véletlen lecsúszott az egyikről így elkezdtem zuhanni lefelé. Összeszorítottam a szemem és csak akkor nyitottam ki amikor nem éreztem sehol fájdalmat. Ahogy kinyitottam Liam mosolygós arcával találtam magam szemközt.
- Nem esett bajod?- tett le a biztonságos talajra.
- Szerencsére nem.- igazítottam meg a szoknyámat.- Mert itt voltál nekem.
Az utolsó mondatomba teljesen bele pirult. Elmosolyodtam közben apa is odaért. 
- Édes kis hercegnőm nem esett bajod?- térdelt le elém és magához szorított.
Egy aprót bólintottam mire apának egy hatalmas kő esett le a szívéről. 
- Már nagyon féltem, hogy megütötted magad.
- William, Robin gyertek.- sétált be a boltív alatt anyám.- Ó most látom csak, hogy Payne herceg édesapja is a vendégünk.
- Drágám.- tárta szét a karját apa, majd megcsókolta édesanyámat.
- Ugye ilyet nem kötelező csinálnunk?- hajolt oda Liam.
- Remélem nem.- kuncogtam.
- Liam ilyet nem illik mondani a leendőbeli feleséged előtt.- nézett rá édesapja szúrósan.
- Sajnálom apám.- hajtotta le a fejét.
- Na menjetek játszani.- lökte meg a hátát Liamnek.
Liam megragadta a kezem és elszaladtunk."
Minden elsötétült. Kinyitottam a szemem, de minden homályosan látszódott. Láttam, ahogy Liam mosolyog mire én is elvigyorodtam. Hirtelen Liam mellett álló Niall és közöttem lévő kapcsot gyulladt ki.
Pár nap vagy hét különbség lehetett a két emlék között.
" -Tudod édesem Niall herceg igazán elbűvölő.- fésülte a hajamat anyám.
- De én nem kedvelem.- válaszoltam.
- Édesem tudom, hogy Liamet nagyon megkedvelted, de apád a szomszédos királyságokkal is jóban szeretne lenni.
- De mindig te meséltél a gonosz vérfarkasokról.- fordultam felé.
- Édesem a vérfarkas történetek csupán csak mítoszok. Semmi alapjuk nincsen.
- Ilyent azért ne állíts drágám.- állt meg az ajtóban apa.
- William én is abból a birodalom részről származom.- tette csípőre a kezét anya.
- A vérfarkas gén csak férfi ágon öröklődik és te nemesi sarj vagy nem királyi.- jött beljebb apa.
- Szóval Niall herceg vérfarkas?- szólaltam meg.
- Nem, egy nagyon kedves fiú.- válaszolt apa majd mindketten kimentek. 
Felvettem még a cipellőmet és én is követtem a szüleim. Lent a szolgálók már a három vendéget ugrálták körül. A kisfiú velem egy magas lehetett. A lépcső korlát deszkái között leskelődtem a vendégek után.
- Mit csinál itt hercegnő?- hajolt mellém az inasunk aki rám hozta a frászt. 

- Ilyet többén ne csináljon.- néztem rá.- Nézem a vendégeket.
- Nézd apa ott van!- kiabált valaki lentről.
Ismét kikukucskáltam.
- Shhh.- csitította apja.
Átsétáltam a lépcsőhöz, majd elindultam elfelé. Lehajtottam a fejem ugyanis zavarba hoztak. Sosem találkoztam még ezelőtt ilyen magas férfival, mint a herceg édesapjával.
- Na és Rose milyen az élet távol az otthonodtól?- ültek le a nagy asztalhoz.
- Hát tudod itt van nekem ez a csodálatos férj és az a tünemény leányom.- nézett rám anya.
- Anya elmehetünk az asztaltól?
- Menjetek csak.- intett apa.
Megragadtam Niall kezét és elindultam kifelé. Kint amikor már hallótávolságon kívül értünk, megálltam és Niall felé fordultam.
- Tényleg vérfarkas vagy?"
A választ már nem kaptam, meg ugyanis ismét a csillag közepén álltam. A következő is felgyulladt és az emlékek ismét záporoztak.
" Egy-két évet öregedtem, ahogy végig néztem magamon. Magasabb voltam és már kezdett valami nőies formám lenni. De még mindig kislányként viselkedtem. Megszeppenve álltam apám és anyám mellett. 
- NEM ÉRDEKEL! AZT MONDTAD, HOGY A FIAM VEHETI EL A LÁNYODAT!!!- kiabált a férfi aki mellett egy magas fiú állt.

11.rész

A réten a nyugalom és a felüdülés töltött el. Elterültem és a friss fű illatát mélyen belélegeztem.  A szél lágyan lengette a hajamat. A nap lágyan sütött én pedig elterültem a virágokkal teli mezőn. Élveztem a nap sugarait ami teljesen feltöltött. Elég sokáig feküdhettem úgy mikor valami eltakarta a napot. Kinyitottam az egyik szemem és 4 dühös arccal találtam magam szembe.
- Eltakarjátok a napot.- morogtam.
- Te sem vagy normális.- guggolt le mellém.
- Ki mondta, hogy ebben a világban normálisnak kell lenni Harry?- vágtam vissza.
- Hercegnő! Jöjjön már.- toporzékolt Louis.
- Na idefigyelj!- álltam fel.- Nem vagyok hercegnő és ha még egyszer így nevezel azt garantálom, hogy nem fogod megérni a holnapot.- tartottam fel a mutató ujjamat.
- Nyugalom. - szólalt meg a mögöttem álló szőke herceg.
- Na ne! Elegem van mindenkiből. Elküldesz a múltba.- néztem Zaynre.- Te állandóan a semmiből csinálsz elefántot.- löktem félre Harry-t.
- Bocs, hogy megakarlak védeni attól, hogy öngyilkos legyél.- dühöngött Harry.
- Hé, hé hé nyugalom emberek. Robin her...tehát Robin mikor voltál te a múltba?
- Alig egy órája. Mert ez az őrült...- böktem meg a kis varázsló mellkasát.- elküldött a múltba.
Egyszerűen dührohamot kaptam. Az ökölbe szorítottam a kezem, hogy jól képen törlöm valamelyiket amikor valaki végig simított a karomon.
- Nyugodj meg.- suttogta a fülembe.
Mély levegőt vettem és megfordultam. A barna szem végigmért, majd egy apró mosoly kúszott az arcára. Valami apró késztetést éreztem belül, hogy én is mosolyogjak.
- Már azt hittem, hogy örökre elveszítettelek.- suttogta.
- Blahh.- hallottam meg a hátam mögül.- Érzékeny herceg megint belekezdett. Hé hős szerelmes ha nem akarsz háborút kirobbantani hozzá kéne kezdeni a szökési tervnek.
- Harry valld be az a bajod, hogy megint boldog vagyok.
- Nem nem az a bajom, hanem az, hogy Robin az enyém volt.- szögezte le a tényt.
Elkerekedett a szemem és nem találtam a szavakat. Miről maradtam volna le.
- Jaj Liam mindenki tudja, hogy mikor szét szedték az országot az apád elcsempészte Robint, hogy én ne tudjam feleségül venni.- morogta Niall.
- Az apám nem csinált semmit.- tolt a háta mögé Liam.
- Akkor hol volt évekig He? - vonta föl a szemöldökét Niall.
- Nem tudom.- tárta szét a kezét Liam.
- HÉ!! ITT VAGYOK ÉN IS!!- ordibáltam.
Mind az öten döbbenten figyeltek. Szóval nem hitték volna, hogy kiabálni is tudok.
- El mondanátok, hogy még mi mindenről nem tudok?
Mind egyszerre fújták ki a levegőt, majd leültettek a fűbe. Követték a példám, majd Harry egy mély levegőt vett és mesélni kezdett.

10 rész

Furcsa hangokra kaptam fel a fejem. Körülöttem minden más volt. Semmi sem emlékeztetett az erdőre. Pedig most is mindenhol fa van. Csak olyan ismeretlenek.
- Nézzék ott van!- kiabált valaki.
A fejem még kótyagos volt és fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Megkapaszkodtam a fa törzsébe és megpróbáltam felállni, de  lábam beszorult egy fatörzs alá így moccanni sem tudtam.
- Erre láttam!- közeledett a hang.

A szabad lábammal akartam arrébb mozdítani, de az meg sem akart mozdulni.

- Hé Robin jól vagy?- hajolt le egy köpenyes alak  majd kiszabadította a beszorult lábamat.

- K-ki vagy te?- dadogtam.
- Takarodj el tőle!- ugrott rá egy szőke hajú lány.
Szájtátva húzódtam még jobban a fa gyökérzetéhez. Légzésem egyenletlenné vált és félelem járta át a testem. A lány vad csatározásba kezdett a köpenyeges idegennel. Egyik fától a másikig ugráltak majd a lány egy laza mozdulattal letépte a fejét. Nekem pedig felfordult a gyomrom. Ahogy a lány közelített felém én elfordultam és a gyomrom kiadta a tartalmát.
- Minden rendben?- guggolt le elém a fiatal lány.
- Talán.- kecmeregtem fel a földről.- Elárulhatnád, hogy te ki is vagy.
- Csak mindent sorjában. Most pedig gyere velem.- ragadta meg a csuklóm.
Próbáltam vele tartani az iramot , de minden fa gyökerében megbotlottam. A légzésem egyre szaporátlanabb lett és a lábaimat kezdted elhagyni az erő. Mikor megállt egy kis kunyhó előtt megnyugodva fújtam ki a levegőt. Előre ment, majd én is követtem a példáját.
Belülről egy elég hangulatos kis kunyhónak tűnt. A kandallóba pislákolt a tűz ami előtt egy fehér cica szunyókált.
- Ez nagyon szép, de hol vagyok és ki maga?
- Huh. Ülj le.- mutatott a padra.
Helyet foglaltam és kérdőn meredtem a szőke lányra.
- Ez itt a Vámpír királyság a te világodban. Az én világomban még egybe van a másik kettővel. A most trónon lévő király és királyné a te szüleid. Igaz te sosem ismerhetted őket, de remek uralkodók.
- Szóval akkor a múltban vagyok?- vontam fel a szemöldököm.
- Igen.-bólintott egy aprót.- De az, hogy ide kerültél csak azt jelentheti, hogy egy varázsló ide küldött. A védők feladata, hogy a jövőből érkezőket megvédjék.
- És én már élek?- kérdeztem.
- Igen. Most úgy körülbelül  10 éves lehetsz. De sajnos nem vihetlek oda.-tette hozzá.
- Miért nem?- tártam szét a kezem.
- A múlt és a jövő sosem léphet kapcsolatba, mert akkor megsérülhet az időszövet.
- De nekem muszáj emlékeznem.
- Ezen könnyen segíthetek.- vett le egy kristálygömb féleséget a polcról.- Érintsd meg és minden elfelejtett emlékedet látni fogod.
Rátettem a kezem és egy pillanat alatt a szemem előtt lebegett egy emlék. A kastély udvarán szaladtam át. Még eléggé kislány voltam.
" - Egy hercegnő sosem  szaladgál a pórban.- nézett rám szúrós szemekkel édesanyám.
- Robin nézd.- rohant felém.
Elszaladtam előle és az egyik fára felmásztam, de ő követett. Felmászott utánam, majd egy gyönyörű piros almát nyújtott felém.
- Ilyen piros almát még nem láttam.- néztem a szemébe.
- Rád gondoltam mikor megláttam.- mosolygott.
- Robin kicsim gyere.- kiabált édesapám.
- L..."
Hirtelen szédülni kezdtem és muszáj volt megfognom a fejem. Becsuktam a szemem, és mire kinyitottam egy füves réten ültem. Semmi nem volt a látó távolságomba. Viszont rengeteg kérdésem lett volna még. És ki az a titokzatos L?

Második díj *-*

Köszönöm a díjat a http://werygooog.blogspot.hu írójának.

Legviccesebb élmény: Talán az amikor a bolond ballagásunkkor nevettetek én meg pont ittam és a mellettem ülőn kötött ki az innivaló. 

Küldeném:http://1d-storylove.blogspot.hu/?m=0

 http://www.louistomlinsontruelove.blogspot.hu/

9.rész

Sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam, de rengeteg tanulni valóm van. Igyekszem majd hetente hozni a részeket.

Pff még, hogy női bájjal. Mégis minek néz engem?  Ezekkel a gondolatokkal ültem Louisszal szemben. Nagy kékes szemével tanulmányozott. A gyomrom görcsbe rándult, majd egy hatalmasat mordult.
- Éhes vagy?- állt fel mellőlem.
Eléggé érdekes fejet vághattam, hisz csak megvonta a vállát, majd felült a lovára. Felálltam én is gyorsan és utána indultam.
- Most itt hagysz?
- Hát ha nem jön kisasszony.- mosolygott pimaszul.
- Hagyjuk inkább sétálok.- indultam az ellenkező irányba.
Éreztem magamon Louis tekintetét. Besiettem az erdőbe, nem foglalkozva az otromba fickóval a ló hátán. Ahogy az erdő mélyebb részére értem furcsa neszekre lettem figyelmes. A szívem a torkomba dobogott. Felemeltem a ruhám szoknya részét és futásnak eredtem. Az arcomból próbáltam az ágyakat és a gallyakat kisöpörni amik felsértették a bőrt. Ahogy még mélyebbre jutottam az erdőbe mindent ellepett a fehérség. Hó borított mindent.
- Ez meg hogyan lehetséges?- ámultam el.

Mögülem még mindig furcsa zaj hallatszott ezért ismét megeredtek a lábaim. A nagy köd miatt alig láttam valamit. Fogalmam sem volt merre szaladok és, hogy egyáltalán miért. Louis biztosan nem lovagolt utánam, hisz akkor már régen utol ért volna. Kiérve az erdőből egy hatalmas kastéllyal találtam magam szembe. A tornyai a felhőkig értek. A háttérbe egy gyönyörű folyó csörgedezett a helységeken keresztül. A bástyákat a hófehér hó lelte el. Elindultam az hatalmas építmény felé. Ahogy egyre közelebb értem az emberek is elkezdtek kirajzolódni. Jó pár katona járőrözött fent és amikor megpillantottak készenléti állapotba álltak az íjászok.
- Mi járatban van?-  kiáltott le az egyik.
- Kérem segítsenek. Egy férfi üldöz engem.- néztem segélykérően.
Hirtelen trombita harsant fel, majd a kapu elindult lefelé. Hátráltam pár lépést, nehogy agyonnyomjon a hatalmas kapu.
-Niall herceg megérkezett!-kiáltotta el magát az egyik őr.
Két elől lovagló olyan sebességgel vágtattak el mellettem, hogy én belezuhantam a várárokba. Sikoltva landoltam a vízzel teli gödörbe. Mivel nagyon hideg volt az átázott ruhámba még jobban fáztam. Gondolataim teljesen össze voltak zavarodva.
- Kisasszony minden rendben?- nyújtotta a kezét egy szőke páncélos férfi.
- Remekül.- álltam fel.
Felsegített az árokból, majd bekísért a palotába. A csuklómnál fogva rángatott végig a folyosókon.
- Kapjon száraz ruhát utána hozzátok elém.- lökött oda egy szolga lánynak.
- Igen is felség.- hajbókolt a vörös hajú lány.
A lány kézen ragadott és végig vonszolt a hosszú folyosón. 1-2 fáklya mutatta az utunkat. Az átjáró végén egy hatalmas csigalépcsőn indultunk lefelé. Évezrednek tűnt miközben haladtunk lefelé.
- Hogy nevezhetlek?- kérdeztem félénken.
- Csitulj te. Tán azt szeretnéd, hogy mindketten bitófán (akasztófán) végezzük.- nézett rám szúrós tekintettel.
Jézus mi folyik itt ebben a kastélyba. Attól, hogy megkérdezem a nevét még talán nem járna halálbüntetés. Beengedett egy hatalmas ruhatárba, majd maga után bezárta az ajtót.
- Miért zárta be az ajtót?- léptem egyet hátra.
- Mondanom kell valamit és tudom, hogy ezután a mágián fognak elégetni, de ezt akkor is tudnia kell. Várták már. Niall herceg hónapok sőt évek óta várja, hogy átlépje a vár kapuit. Lehet, hogy alig emlékszel a múltadra, de hiba volt idejönnöd. Menekülj amíg csak lehet.
- De nekem beszélnem kell a herceggel.- erősködtem.
- Keresd meg a múltad.- utasított.- Ne törődj mások mit mondanak. Megértetted?- rázogatott.
- Azt hiszem igen.- bólintottam egy aprót.
- Rendben akkor válasz ruhát és szólj, ha készen vagy.- mondta majd távozott.
A rengeteg férfi és női ruha között sétálgatva a lány mondatán járt az eszem. Nagyon fontos szerepem lehet, ha ennyire akar mindenki. Emlékeznem kell a múltamra, hogy helyt tudjak állni a jelenben. Miközben ezeken agyaltam ráakadtam egy gyönyörű zöld színű ruhára. Magamra kaptam és megkértem a lányt, hogy segítsen felhúzni a cipzárt. Kontyba közötte a még vizes hajamat utána visszaindultunk. Egy nagy terembe vezettek, ahol már a herceg tűkön ülve várakozott.
- Na így már méltóbb.- mosolygott önelégülten.- És miben lehetek a szolgálatában hercegnő?
Csendben álldogáltam és a ruhám alól kikandikáló cipőm orrát tanulmányoztam.
- VÁLASZOLJ, HA A KIRÁLY KÉRDEZ!- ordított rám egy nagydarab katona.
- Nyugalom Charles.- ült higgadtan a trónon a szőkeség.
- Nem vagyok hercegnő, nem ismerem az etikettet csak eltévedtem.- mondtam a félig igazságot.
Határozottan biztos voltam benne, hogy nem kéne most Louisban megbíznom.
- Nagyon köszönöm a ruhát, de nekem most mennem kellene.- dadogtam össze- vissza.
- Rendben. Kísérjék ki a hercegnőt.- intett az egyik őrnek.
Amint kilöktek a kapunk émelyegni kezdtem. A fejem szédült. Elbotorkáltam az erdő széléig. Onnantól nem tudtam tovább menni. Megtámaszkodtam az egyik fa törzsébe, majd hirtelen elsötétült minden.

8.rész

Teljesen sokkot kaptam. Akár merre kaptam a fejem mindenhol katonák álltak. Mr. Parker rám nézett, majd egy aprót bólintott. Nem tudtam, hogy ez most mit akart jelenteni, de akkor a semmiből tűnt fel Zayn. A zubbonyt viselő egyéniség valami latin szöveget kezdett el mortyogni, mire a körülöttem lévő fű meggyulladt. Nyugodtan álltam a közepébe és akkor esett le, hogy mit akart a levélbe jelenteni az a mondat. Mr Parker döbbenten állt mellettem, de nem tett semmit. Egy szőkés hajú katona közelebb lépett és kirántott a tűzgyűrűből. Zayn abba hagyta a kántálást majd meredten rá nézett.
- Jól van hercegnő?- kérdezte a "megmentő".
- Nem vagyok hercegnő és nem vagyok jól sem. Alig tíz másodperce majdnem frissen sültet csináltatok belőlem. Mégis hogy volnék ezek után jól?
- Elnézést. Még elég kezdő vagyok.- motyogta Zayn.
- Komolyan?!- tártam szét a karom.- Tudják mit én itt végeztem. Elegem van abból, hogy állandóan egy hajszálon múlik az életem. Elmegyek.- füttyentettem egyet, mire a fehér ló amivel jöttem ott termett előttem. Felültem rá és ellovagoltam. A gondolatok úgy cikáztak a fejembe, mint a villámok. Túl sok minden volt ami összejött nekem. Az érzések úgy törtek elő, mint a vulkán. A ló egyre csak lassított és hiába akartam gyorsabb tempóra rávenni nem sikerült. Ahogy megállt én lecsúsztam a nyeregből és a tájat kezdtem el vizsgálni. Egy teljesen lepusztult táj az egész. A növények elszáradtak a folyó mederben éppen csak folydogál a víz. Kirázott a hideg, ahogy a tájat kémleltem.
- Hová hoztál te buta ló?- kérdeztem sokkal inkább magamtól, mivel a ló úgy sem tud válaszolni.
 A ló meredten bámult, majd közelebb lépett hozzám. Megsimogattam a homlokát, mire egy hatalmasat nyerített. Hátráltam pár lépést, mire a ló követett.
- Ne kövess!
- Pedig csak azt fogja.- szólalt meg a hátam mögül valaki.
Megfordultam és Louis volt ott. A lován ült és önelégült fejet vágva mosolygott.
- Egyszer az őrületbe kergettek.- léptem oda Louishoz.
- Elvihetlek?- nyújtotta a kezét.
- Persze.- ragadtam meg a kezét, mire ő megszorította a kezem, én pedig felszisszentem.
- Jól vagy?- ugrott le a lóról.
Felrántotta a felsőm úját, majd szörnyülködve nézte a kezem, ami nem kicsit megégett.
- Még is mit csináltál a kezeddel?
- Egy Zayn nevű fazon fel akart gyújtani.- válaszoltam tök higgadtan.
- Meg sem lepődök.- nevetett.- Mindig is szerencsétlen volt.
- Ismered?- vontam fel a szemöldököm.
- Mindenki ismeri mivel Mr.béna tanár tett róla.- ült le a fűbe.
- Nem tudom kiről beszélsz.- térdeltem le mellé.
- A kedves tanárodról aki szépen át fog verni.- terült el a fűben.
- Ezt most nem értem?- téptem le egy szál virágot.
- Akkor elmondom, hogy a kis butus agyad is fel fogja. Régen letaszította a királyi családot egy másik család és Mr. Parker keze elég rendesen benne volt. Úgy, hogy hercegnő jobb lesz, ha összeszeded Harry herceget és elindulsz a vérfarkas birodalomba és szövetségeseket keresel.
Értelmetlenül pislogtam. Annyit sikerült felfognom, hogy mennem kell a férfi akiben megbíztam talán átvert és valami oknál fogva van köze a táskámban lévő könyvnek az egész dologhoz.
- Miért ki van a másik birodalomban?
- Niall herceg. Ő irányítja szóval egy kis női bájjal rátudod venni a szövetségre.

Sajnálom, hogy rövid lett de ígérem igyekezni fogok a következővel...  

7.rész

A könyvet kezdtem el lapozgatni. Az egész kézzel volt írva. Zayn döbbenten kapkodta a fejét köztem és a könyv között. Pár perc után képes volt szóhoz jutni.
- Te vagy az elveszett leányzó!- bologatott diadalittasan.- Elviszlek Mr. Parkerhez. Ő majd megtanít mindenre amit elvettek tőled.- ragadta meg a karom.
Át vonszolt mindenen ami az útjába került. Amint odaértünk Mr Parker felkapott és szorosan magához ölelt.
- Hová lettél te lány?- tolt el magától.
- Nem az a lényeg, hogy hová lettem hanem, hogy mit találtam.- lengettem a könyvecskét.
- Ezt meg honnan szedted?- akarta kikapni a kezemből, de én elrántottam előle.
- Add át!
- Majd először én elolvasom.- nyitottam ki..
Az első oldalon is már megdöbbentő dolgokkat kellett megtudnom. Elindultam a ház mögé, hogy békésen tudjam olvasni. Ahogy lapozgattam a könyvet úgy egy levél esett ki belőle.
-Ez meg ...mi a ?- hajtottam szét.
Elkezdtem olvasni.
" Édesem!
Amikor ezt a levelet olvasod én már nem az leszek, mint régen. Borzalmas volt látnom, ahogy elvesznek tőled mindent. Elvették tőled az érzéseket és az emlékeket. Ezt úgy kell értsd  hogy az eddigi életedben nem igazán volt semmi félelem érzeted és ez neked lehet, hogy nem tűnt fel de így igaz. Nem tudtál szerelmes lenni és igazán boldog sem. Apád szerint így könnyebben tudtál új életet kezdeni. Borzalmas volt látni, mikor kicsempésznek a kastélyból, hogy új életet tudj kezdeni. Ott akartam lenni veled, látni, hogy felnősz, férjhez mész, gyermekeid lesznek. De ennek kicsi az esélye. Mivel nem tehetem meg, hogy elmondjam neked szóba ezért inkább leírom neked. Harcol, küzdj és emlékezz. Valahol  mélyen az elmédben megvannak a régi emlékeid keresd meg és használd. A könyv a segítségedre lesz abban, hogy megtaláld azokat amiket elvettek tőled. Mr Parker pedig tudja mit kell tennie ahhoz, hogy neked minden sikerüljön. Ha a jelenlétemmel nem is, de az erőmmel segíteni foglak. EZT MEGIGÉREM!"
Összehajtottam és éreztem, hogy egy könnycsepp végig szalad az arcomon.
- Minden rendben?- lépett oda Zayn.
- Persze.- töröltem le az arcomról.
- Nem úgy látom. Mit találtál benne?
- Háború lesz!- emeltem fel a fejemet.
- Ez az!- hallottam a ház felől Mr Parker hangját.
- Ezt most elszúrtad.-súgta oda Zayn aki abban a pillanatban el is tűnt.
- Gyere kedveském, megmutatom a páncélodat.
- Ennyire várta már ezt a napot?
- ÓÓ ne viccelj én tudtam, hogy be fog következni.
- Mi maga talán valamiféle jós?
- Igen és részidős lovagképző.- mosolyodott el.
Elindultunk a ház felé amikor hirtelen a semmiből katonák jelentek meg.
- Ember rablás vádjával letartoztatom.- szállt le a lováról az egyik katona.

6.rész

A király úgy nézett rám, mintha megakarna ölni. Egyre közeledett felém amitől nekem a hideg futkosott a hátamon. Sosem éreztem ilyent egyszeriben minden más lett.Éppen megragadta a karom amikor Harry édesanyja jelent meg.

- Fejezd be!- ordított rá a férjére.

- Hogy mersz velem ilyen hangnemben beszélni.- nézett a nőre.

- Robin gyere.- kapott fel Harry.

Harry úgy szalad velem ahogy csak bírt. Egészen a palota udvaráig, ahol felültetett egy lóra.

- Siess! Anyám pedig ezt küldi neked.- nyújtott át egy rongyos könyvet.

- De..De ez...- akartam kérdezni csak, nem igazán jött össze, hisz Harry rávágott a ló farára és az futásnak ered.

- Sok sikert!- kiáltotta utánam.

A ló az erdő felé vette az irányt. Az egyik kezemmel a könyvecskét a másikkal pedig a kantárat szorongattam. A szívem egyre hevesebben kezdett verni. Sosem voltam ennyire zaklatott. 

- Állj!!- kiáltottam el magam, mire a ló megállt.

Leszálltam a lóról és a könyvecskét kezdtem nézegetni. Leültem egy kidőlt fára és próbáltam kinyitni a könyvet. 

- Mi a francért nem akarsz kinyílni.- szólaltam fel pár percre rá.

- Nem fogod tudni!- szólalt meg a hátam mögül valaki.

Megfordultam és az a fiú állt velem szemben akitől tegnap Harry elragadott.

- Ki vagy te?- szorítottam magamhoz a könyvecskét. 

- A nagy varázsló.- lépett felém egyre mire én egyet hátra.

- A nagy varázsló?- vontam fel a szemöldököm.

- Zayn, ha így jobban tetszik.- ült le egy kőre.

- Miért nem tudom kinyitni?- néztem a tárgyra.

- Ez egyszerű kisasszony. Azért mert csak egy bizonyos vér vonal leszármazottja tudja kinyitni.

- Mi féle vér vonal?

- Az első uralkodó családéból származó, de mivel azok régen meghaltak így ez zárva marad.

- Miféle első uralkodó?

- Hogy te semmiről sem tudsz.- gyújtott tüzet a középen álló fatörzsön.- Ülj le.

- Elmeséled?- néztem rá csillogó szemekkel.

- El.- sóhajtotta.- Az első uralkodó családot akkor ölték meg, amikor a vámpír király elfoglalta a trónt. Az egész családot megölték, de szóbeszédek járják, hogy az uralkodó lánya életben van és ha ez az egész igaz akkor retteghet az összes birodalom, mert akkor a lány visszafoglalja az egészet.

-Akár egy háború is lehet?

- Akár az is. Tudod a nép nagyon reménykedik a dologban, hisz akkor az egész birodalom felvirágozhat. És akkor akár új élet is kezdődhet mindenki számára.

- És mi van ha tényleg életben van a lány?

- Akkor minél előbb el kell azt a könyvet neki juttatnod. És ha véletlen megtalálod akkor üzenem neki egy csepp vér és megnyílik minden.

- Csak egy csepp?- vizsgáltam a kezem.

Annyira hihetetlen volt. Mi van ha én vagyok az. Minden stimmel. A szüleim nem voltak meg. Mr Parker pedig háborúról beszélt aminek én leszek a lényege. Megragadtam a földről egy élesebb követ és megvágtam az ujjam hegyét.

- Te mi a ....

- SHH.- csöppentettem rá egy cseppet, mire az kinyílt.

Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de ahogy egy ismerősöm mondaná fő a csattanó. Ihlet hiány miatt nem tudtam hozni a részeket, de most már igyekezni fogok. Remélem elnyerte a tetszéseteket.

Sziasztok!
A blogba bizonytalan ideig nem lesz új rész. Most sorolhatnám a milliónyi indokomat, de csak egy van neveztem egy novella író versenyre és az most nekem fontos így a következő rész még nem tudom mikor lesz fenn :)

Első Díj *-*

Köszönöm a díjat a http://www.zemariel.blogspot.hu/ szerzőjének.

Szabályok:
Írj magadról 11 dolgot!
Válaszolj 11 kérdésre!
Írj 11 kérdést!
Küldd tovább 11 embernek!


1. Írj magadról 11 dolgot!

1. Imádok blogot írni.
2. A zene egyik legfontosabb lételemem.
3. Zenelejátszó nélkül nem indulok el sehová.
4. Anyukám szerint fanatikus vagyok szerintem szimplán rajongó
5. Nincs olyan előadó akit utálok max csak egy-egy zenéjét
6. 3 blogot írok és most tervezek egy nem 1D-set.
7. Neveztem egy novella író versenyre.
8. Elegem van a nyárból mert állandóan rohanok valahová.
9. Van egy kutyám aki nálam az első és legfontosabb.
10. Gyakran elfelejtek dolgokat
11. Barna hajam van.

2. Válaszolj 11 kérdést!
Hány éves vagy?
17 leszek
Van házi állatod?
Van egy kutyám
Mi a kedvenc színed?
Lila
Mi a kedvenc filmed?
Nincs kedvencem ha véletlen adódna az az éppen aktuális
Melyik a kedvenc számod?
Sok kedvenc számom van nap estig itt ülnénk ha én az sorolnám
Van testvéred?
Van egy öcsém.
Hol laksz?
Mélykút (city)
Milyen könyveket szeretsz?
SOK fajtát, egyik kedvencem az SZJG (ez miatt szerettem meg olvasni)
Nézel sorozatokat?
Igen hármat, A vámpírnaplókat, A Kínost és a Pretty Little Liarst. (amikor van időm)
Mi a kedvenc sorozatod?
Az előbb már felsoroltam.
Miért kezdtél el blogolni?

Nem tudom, sokáig motoszkált a fejembe, hogy el kellene kezdeni egy blogot, de nem volt hozzá talán bátorságom. De a barátnőm is elkezdte és ott kaptunk bátorítást ugyanis a barátaim is mind vezetnek egy vagy akár több blogot is (bocsi hosszúra sikerült)

Küldeni nem tudok sajnálom, nem nagyon van időm olvasni.

Az új résszel kapcsolatban pedig annyit, hogy igyekszem vele, de most jöttem haza a nyaralásból és nekem a nyaralás állt abból, hogy új részeket írtam, de amint lesz lelki erőm hozom addig is kitartást. :)

5.rész

Döbbentem álltam Louissal szemben. Honnan veszi a sok hülyeséget.

-     Ha már így egymásra találtunk akkor megmutathatnád a kivezető utat.

-     Akkor nem jó fele indultál. – nyitotta ki az ajtót. – De ha gondolod erre is mehetünk.

-     Nekem mindegy csak vezess ki innen.

Szótlanul követtem az idegenvezetőmet. A kastély sötétebbnél sötétebb folyosóin vezetett végig. Végig rángatott egy pókhálótól gazdagon és egy eléggé háború vert részen amikor egy képcsarnokban kötöttük ki. Elállt a lélegzetem a gyönyörű sok kép láttán. Érdeklődve nézegettem az öregebbnél öregebb képeket, amikor egy nagyon poros képhez értem. Előkaptam a ruhám ujjából egy fehér zsebkendőt és letöröltem róla a port, hogy jobban látható legyen. A képen egy fiatal pár volt. A nő barna haja kontyba volt feltűzve és egy gyönyörű ruhát viselt. A férfi vörös kabátja és váll lapjai előkelőségre utaltak valószínűleg király vagy gróf lehetett. Ahogy a képet tanulmányoztam a gyomrom görcsbe rándult a fejem viszont lüktetni kezdett. Leültem a kép elé, hisz az állás megerőltetőnek ígérkezett. Éreztem, ahogy Louis letérdel elém és rázogat, de nem volt erőm, elhalványult előttem minden.

*másnap reggel*

A fejem még mindig hasogatott. A végtagjaim elernyedtek, nem volt erőm mozgantni. Nyöszörögni próbáltam, hátha egy egyén meghallja. Nem sokra rá egy kéz szorította meg az enyémet

-     Nem lesz semmi baj. – mondta egy rekedes hang.

-     Szólok az orvosnak. – jelentette ki egy másik, élesebb hang.

-     Csak siess. – sóhajtotta a mellettem ülő férfi.

Az ajtócsapódás után éreztem, hogy valaki megemel és feljebb ültet az ágyon. Két smaragdzöld tekintettel találtam magam szemben amitől azonnal összerándult a gyomrom és olyan érzések fogtak el, mint még soha. Éreztem valami különlegeset, olyan volt mintha pillangók repkednének a gyomromban. De hisz nem lehetek szerelmes és nem pont egy ilyen tuskóba. De nem értem magam sem őt, talán ő is csak egyfajta álcát mutat mindenki előtt, hiszen mikor az édesanyja bejött olyan kedves és segítőkész volt.

-     H-Harry! – dadogtam. – M- Mi történt?

-     Louissal sétáltatok át a képcsarnokon amikor egy képnél rosszul lettél és elájultál.

-     Meghoztam! – tört be az ajtón Louis.

-     Nos nézzük csak. – lépett közelebb az orvos.

A csuklómat kezdte el szorongatni közben minden szorításnál hümmentett egyet. Láttam, ahogy Harry nyakán az idegességtől megdagadtak az erek. Louis viszont már a körmét rágta az idegességtől. Az orvos jól szemügyre vett és minden lehetséges betegségre megvizsgált, de semmi.

-     Úgy látom, hogy a hölgynek semmi baja. – állt fel mellőlem.

-     És akkor mitől ájulhatott el? – ugrott oda hozzám Harry.

-     Fogalmam sincs uram.

-     Mégis mi folyik itt?! – jött be a király az ajtón.

-     Apám! – nézett döbbenten a herceg.

-     Uram. – lépett hátrébb két lépést Louis.

-     Eredjetek. – biccentett az ajtó felé.

Mindenki elhagyta a szobát, mint a villám. Egy levegőt sem tudtam venni olyan gyorsan történt. A király az ágy elejébe sétált utána farkasszemet nézett velem. Összerezzentem annyira félelmetes volt, ahogyan ott állt és engem nézett. Most jobban örültem volna, ha Harry áll mondjuk ott, mert őt talán gyorsabban le tudtam volna szerelni.

-     Tudod, Robin nem tudom, miért akarod a múltat felhánytorgatni, de jobban tennéd ha elmennél és csendben leélnéd még a hátra levő szánalmas életed foszlányait.

-     Ez meg hogyan érti? – ültem fel az ágyon.

-     Úgy értem, hogy nem kellene itt lábatlankodnod. Menj vissza a parasztok közé menj hozzá egy férfihoz éljetek boldogan, fizessétek be a rátok szabott adókat, dolgozatok és mindannyian elfogunk férni egymástól.

-     Nem értem uram. Hallottam valami féle háborúról amiben nekem is közöm van igaz ez?

-     Nem nincs itt semmi féle háború és nem is lesz a nép lázongásait viszont kényelmesen visszaverjük.

A gonosz tekintete ismerős volt. Ahogy engem nézett mély zöld szemeivel a szőr is felállt a hátamon.

-     Ismerem magát és maga is ismer engem. Igaz?

4.rész

-     Mire fel mondanám el neked a nevem?
-     Már ahogy lent is említettem megmentettem az életedet már kétszer!
-     Ja persze és az első találkozásnál le akartál csukatni.
-     Most nem volna egyszerűbb, ha elárulnád a neved? – állt fel az ágyról
-     Robin, most jobb?
-     Robin? Robin! Robin. Tetszik a neved.
Felvont szemöldökkel figyeltem, ahogy a nevemmel szórakozik. Komolyan most mi a francért, nem tudott volna elengedni. Amíg én ezen agyaltam valaki kopogott.
-     Gyere be! – kiáltott ki közben rólam nem vette le a tekintetét.
-     Édesem apáddal arról beszéltünk, hogy… - szakította meg a mondandóját egy alacsony barna hajú hölgy, amikor engem észrevett.
-     Robin ő itt az édesanyám. Anya ő itt Robin.
-     Örvendek. – keltem fel az ágyról.
-     Sajnálom a nagy rumlit, de a fiam nem igazán a tettek embere.
-     Szerintem egyáltalán nincs rumli. – mosolyogtam kedvesen.
-     Én szeretem a rendet. – védekezett Harry.
-     Persze fiam, de apád beszélni szeretett volna veled.
-     De anya én most nem tudok menni. – bökött felém.
-     Ó miattam ne fájjon a fejed éppen menni készültem. – álldogáltam Harry mellett.
-     Remélem, még benézel hozzánk. – mosolygott kedvesen Harry anyukája.
-     Természetesen. – bólogattam, de tudtam, hogy most találkoztunk először és valószínűleg utoljára.
Elindultam kifelé, de Harry elkapta a kezemet. Kirántottam, majd Harry arcára terelődött a figyelmem.
-     Köszönöm Harry herceg, de innentől magam is boldogulni fogok. – indultam ki a szobájából.
A sötét folyosón gyorsan kapkodtam az aprócska lábaimat. Én hülye, nemhogy megkértem volna, hogy kísérjen ki, nem majd én mindent megoldok. A sötét folyosón ballagtam végig, amikor a hátam mögül mély és hörgős beszélgetés hallatszódott. Ide-oda kapkodtam a fejem és megpillantottam a baloldalon egy ajtót. Óvatosan nyitottam be és amikor megbizonyosodtam róla, hogy nincs bent senki beléptem. Az ajtónak támasztottam a fülem és hallgatózni kezdtem.
-     Egyszerűen hallatlan! Azt hittem nem vagy ilyen felelőtlen. Hogy tudott egy lány ennyire elvakítani. Idehozod a kastélyba, mintha nem is az én fiam volnál.
-     Apa komolyan azt sem tudod ki ez a lány!- ismeretem fel Harry rekedtes hangját.
-     Jobban ismerem, mint te!
-     Honnan ismerne engem. – mondtam ki amire gondoltam.
-     Mi volt ez?
-     Te biztos jobban ismered a kastélyt mint én!
Ezen a kijelentésen kuncogni kezdtem, de pillanat perc alatt valaki a számra tette a kezét. Próbáltam védekezni ellene, de túl erős volt a szorítása. Harry és az apja hangja egyre távolodott. A titokzatos valaki pedig maga felé fordított és elengedett.
-     Mit gondolsz ki vagy te? – vágtam arcon
-     Először is Aúúú! – dörzsölte az ütésem helyét. – Másodszor is Áúúúúúúúúú. Harmadszor Louis William Tomlinson.
-     Ó bocsánat felséged, de én önt nem ismerem. – forgattam a szemeimet.
-     Nem vagyok herceg, csak a legjobb barátja.
Nem reagáltam rá semmit, komolyan mára elegem van, csak ma 3 pasival sikerült összefutnom vagy más igazából azt sem tudom mennyi az idő. A vaskos, zömök falak, teljesen elzárták a fényt a kastélyba. Az folyosókat apró fáklyák világították be.
-     Te vagy Harry új kedvese?
-     Hogy mije? – kerekedett nagyra a szemem.

3.rész

A srác mozdulatlanul állt. Összevont szemöldökkel bámult amitől nekem a szőr is felállt a hátamon. Apró lépésekkel közeledett felém, majd amikor a táltos szépséghez ért végig simított a nyakán utána odalépett és felnézett rám.
- Én a helyedben nem játszanák a sárban. – vett le a lóról.
- Ne nyúlj hozzám. – hadakoztam ellene.
- Lenyugodnál, kérlek. – tett vissza ismét a mocsárba.
Mérgesen kezdett el méregetni. A barna szemei egy pillanat alatt feketévé váltak amitől engem a hideg kirázott. Hátráltam tőle két lépést amikor a mellettem lévő fa lángba lobbant. Hirtelen valaki megragadta a karomat és maga mögé taszított. Mikor jobban szemügyre vettem az illetőt láttam, hogy Harry volt az. Megismertem a göndör hajáról és a furcsa illatáról.
- Le van tartóztatva!- kiáltott rá Harry az idegen srácra.
- Miért is ha szabad megtudnom? – fonta össze maga előtt a kezét.
- Tiltott varázslat használatáért. – tartotta felé a kardot.
- Ne… Nem csinált semmit. – dadogtam.
- Miért védi? – fordult felém felvont szemöldökkel.
Nem tudtam magyarázatot adni. Csak álltam ott és néztem a két értetlenül bámuló srácot. Harry egyre türelmetlenebbé vált, amitől én még hátrálni kezdtem. A herceg megjelenésében volt valami, ami vonzott. Először még nem éreztem, de most minél közelebb akartam kerülni hozzá.
- Csak úgy szeretném elárulni felség, hogy örülök, mennyire szívén viseli a népe sorsát csak hogy ez már nem az ön birodalma.
- Hogy érti? – lökött még hátrébb, mintha féltene.
- Tudja, az erdő ezen része már a Rejtélyes birodalomhoz tartozik.
A herceg egy „mit érdekelsz te engem kis mitugrász” nézéssel elintézte a srácot, aki még most is idegen a számomra. Harry megragadta a karomat és elkezdett maga után vonszolni. Mikor a lovához értünk rám tört a pánik roham.
- Ez mégis ki a fene volt és te honnan tudtad, hogy hol vagyok és egyáltalán mit kerestél erre, miért követtél és mit akarsz tőlem egyáltalán?
- Segíteni próbáltam. – vágta rá nem túl kedvesen.
- Hát ha nem láttad volna tökéletesen ura voltam a helyzetnek.
- Ja tényleg azért égett le majdnem a fél szemöldököd.
- De nem égett le. – vágtam a fejéhez.
- Segíthetek még valamiben? – szállt fel a lovára.
- Kösz nem. – indultam az ellenkező irányba amikor valami megállította a lábamat.
- Anyukád nem tanított meg arra, ha egy királyi sarj felajánlja a szolgálatait, akkor azt illik elfogadni.
- A dadusod nem tanított meg arra, hogy ne manipuláld senki lábát? – fordultam felé.
- Gyere, elviszlek. – ügetett oda a lovával, majd felrántott maga mellé.
Annyira bírom, meg sem várja míg válaszolok. A szívem egyre hevesebben kezdett el verni. Nem tudtam mitől csak arra fogtam, hogy biztos izgalmas napom volt jobban mondva délutánom. A nap már teljesen lement amitől nekem azonnal libabőrösség ütötte ki a bőrömet. A kastély bejáratánál állt meg. Le akartam szállni, de nem engedte.
- Most inkább meg se mozdulj. – súgta hátra.
- Miért? – dőltem előre, amikor hirtelen két világító szempár jelent meg a sötétben.
Harry köré fontam a karomat és szorosan öleltem, nehogy valami lerántson róla. Mikor kinyílt a kapu egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Éreztem ahogy Harry felnevetett azon, hogy én mennyire ideges voltam. Lesegített a lóról utána a ló kantárját át adta egy istállófiúnak.
- Miért remegsz? – húzott közelebb magához.
- Szerinted? – toltam el magamtól
- Hm. Na gyere. – húzott befelé a hatalmas kastélyba.
- Én oda biztos, hogy nem megyek be.
- Csak úgy repülsz. – kapott föl a vállára.
Rúgkapálva ellenkeztem az ellen, hogy felvigyen. Láttam, ahogy a személyzet értetlenül bámul felénk, de legtöbbjük csak megvonták a vállukat. Amint felértünk egy szobába vitt be amiről rögtön tudtam, hogy az övé. Leültetett az ágyra és leült mellém.
- Na most, hogy már ketten vagyunk a szobába elárulhatnád a nevedet?

2.rész

2. rész
Mr. Parker után osontam, aki bizonyára nem vett észre, hiszen amikor megfordult majdnem rám borította a két bögrét, amit nekem szánhatott.
- Ó, kedvesem kérem, legközelebb jobban vigyázzon. – került ki, majd visszament a nappaliba.
- Nem tudom miért ilyen titokzatos velem, de ha elmondaná nekem, hogy mit akar bepótolni roppantmód hálás lennék.
Visszaültem a kanapéra és a férfi felé fordultam. Kíváncsian fürkésztem Mr. Parkert.
- Robin kedves, mikor szeretnéd a felkészülést elkezdeni?
- Milyen felkészülést és egyáltalán honnan tudja a nevemet? – vontam fel a szemöldökömet.
- Jaj ne butáskodj, már a legapróbb hajszáladig ismerlek te kis butuska lány.
- Elmesélhetné nekem, hogy honnan ismer ilyen jól.
- Nem érünk rá mesélni a legfontosabb az, hogy végre itt vagy.
- Mit akar velem? – vontam fel a szemöldökömet.
- Megtanítalak harcolni.
- Harcolni engem ez vicces, de most komolyan mit akar velem?
Andrew megragadta a karomat és egy hatalmas szekrény felé vezetett.
- Itt nyugodtan átöltözhetsz.
- Miért akarnák én átöltözni?
- Azért, hisz nem érünk itt rá teát szürcsölésezni. A háború napok kérdése és kitörhet és te vagy az egyetlen, aki megakadályozhatja.
- Megértem, hogy egyedül tetszik élni, de azért még elárulhatná mit is akar nekem ezzel a hülye bármelyik nap kitörhet a háború dumájával.
- Mielőtt az országra 3 részre szakad boldogság és béke volt. De utána megjelent a három birodalom királya és végeztek az uralkodókkal. Sokak szerint a gyermekük életben maradt, de ez csak szóbeszéd. A régi boszorkányok megjósolták, hogy eljön egy lány aki megmentheti a birodalmat és békét hozhat a földre. És ez volnál te.
- Honnan olyan biztos ebben?
- Csak tudom és siess. – utasított utána pedig kiment az ajtón.
A sok ruha között alig tudtam választani. Sohasem volt még ennyi ruhám. Egy fehér hosszúra esett a választásom, hiszen ha ebbe megtanulok küzdeni, akkor bármibe menni fog. Kiléptem az ajtón Mr. Parker elámult amikor megpillantott.
- Azt, hiszem ez küzdeni egy kicsit hosszú, de ahogy érzed Robin.
Kimentünk teljesen a tisztásig. Ott felállított egy nagy szénabálára egy nagy nyíltáblát. Mikor visszajött a kezembe nyomott egy íjat és egy nyílvesszőt. Elöntött a dejavu érzése. Ahogy a kezemben tarthattam az íjat az volt életem legszebb pillanata. Megragadtam az íjat felhúztam, majd elengedtem. A nyíl pont telibe talált.
- Ejha, ez aztán a mestere munka. – dicsért meg.
Miközben gyakoroltam és gyakoroltam lódobogás ütötte meg a fülemet. A vállamra tettem az íjat és elkezdtem rohanni. Nem volt hozzá hangulatom, hogy megint belefussak Harry hercegbe. Még csak az hiányzott volna. Kezdem azt hinni, hogy Mr. Parkernek igaz volt azzal kapcsolatban, hogy valamihez közöm van. Az erdőben megcsúsztam és egy folyó mederben kötöttem ki. Próbáltam feltápászkodni, de a lábam beszorult valamibe. Hiába rángattam nem mozdult. Egyik pillanatról a másikra vesztettem el a reményt, hogy innen segítség nélkül kiszabadulok. Lódobogás és lónyerítést hallottam amitől még idegesebb lettem. Jobbra-balra kapkodtam a fejemet, amikor megpillantottam magam előtt egy gyönyörű fehér unikornist. Felé nyújtottam a kezemet, hogy megsimogatom, amikor valaki megköszörülte a torkát.
- Te még is a fenét képzelsz?
Az unikornis lehajolt hozzám így én belekapaszkodtam a nyakába. Sikerült utat törnöm így a beszorult lábam is kiszabadult. Felültem az unikornis hátára és onnan figyeltem a titokzatos idegent.

1.rész

Könnyes szemekkel ragadtam magamhoz a táskámat és a hátsó ajtón kimászva kezdtem el rohanni az erdő felé. Amikor már biztonságosabbnak éreztem a helyet leültem egy kőre és gondolkozóba estem.
- Mi lesz most velem? És mégis minek kell megkeresnem azt a bizonyos Mr. Parkert?- miközben azokon tanakodtam halk lódobogást hallottam a távolból.
Lassan kezdtem el bujkálni szúrós ágak között. A lábam alatt éreztem, ahogy a föld remeg a lovak patáitól és hozzá még társult az egyre hangosabb kiabálás. Szóval üldöznek. A gyors sétámat felváltotta a rohanás, de 30 méterénél tovább nem jutottam, hiszen megbotlottam egy fa gyökerébe és arccal a sárba landoltam. Nehézkesen másztam ki a sárból, és amikor sikerült elérnem a látásom 100%-kát egy csapat mérges páncélos pasival találtam magam szembe. Az egyik levette a sisakját és két smaragdzöld szeme mélyen bele fúródott a tekintetembe. A fiú lehajolt elém és felsegített.
- Kisasszony minden renden? – fúrta bele a tekintetét az enyémbe.
Zavaromba a hajamat kezdtem piszkálni a srác pedig folyamatosan engem tanulmányozni.
- Kisasszony!- csettintgetett az orrom alatt.
- Igen minden. – sóhajtottam egyet.
- Akkor le van tartóztatva. – jelentette ki a srác.
- Uram, szerintem nem jó hölgyet kaptunk el. – érintette meg az egyik férfi a srác vállát.
- Ezt, hogy értette? – vonta fel a szemöldökét a srác.
- Harry herceg jobb volna, ha visszamennénk a kastélyba.
- Rendben. – bólintott, közben felült a lovára.
- Kisasszony elvihetjük? - nyújtotta a kezét.
- Nem köszönöm – tagadtam meg a kezét.
- Khm. – köhintett, amire én elfogadtam a kezét.
Felültem a smaragdzöld szemű srác mögé, akiről kiderült a vámpír birodalom hercege. Iszonyatosan idegesítőnek találtam, mivel göndör haja ide-oda ugrált lovaglás közben. A karomat Harry herceg dereka köré fontam, hogy le ne essek. Hosszas lovaglás után, megálltak pihenni én pedig leszálltam és szépen csendben elsétáltam. Lassan és csendesen másztam át a fák és a bokrok között. Órák óta sétáltam, amikor az erdő legsötétebb részén megpillantottam egy kis faházat a fába ékelődve. Odarohantam és bedörömböltem a rozoga ajtón.
- Jövök már, nem kell betörni az ajtót. – nyitotta ki egy őszülő férfi az ajtót. – Segíthetek valamiben? – enyhült meg az arckifejezése, amikor megpillantott.
- Segítsen. – lihegtem. – Kérem. – néztem rá kölyökkutya szemekkel.
- Fáradjon beljebb. – engedett beljebb a házába.
A férfi elég rendesen végig mért. Először nem tudtam, hogy mire vegyem, de amikor leültetett a kanapéjára egy széles mosoly hagyta el a száját, majd megszólalt.
- Kedvesem, már vártalak.
- Engem?
- Igen, ugyanis sok bepótolni valója van kisasszony.
- Nem téveszt engem össze valakivel?- néztem értetlenül az őszülő öregúrra.
- Kérlek, meséld el mi történt? – ült le mellém.
- Megtámadták a falunkat és megölték a szüleimet. – kezdtem bele a mesénkbe.
- Óh, én azt nem hinném kisasszony, de hát, ha maga mondja, akkor biztosan úgyis van.
- Édesanyám azt mondta, hogy keressek, egy bizonyos Mr. Parkert véletlen nem ismeri?
- Óh dehogy nem, Andrew Parker. – nyújtotta a kezét. – És azt hiszem, rengeteg dolgot kell még önnel bepótolnunk.
Meredő szemekkel néztem az urat, hogy miről beszél, és amikor már látta rajtam az értetlen fejemet végig simított a hátamon és elindult a konyhába.

Bevezetés

Egyszerre minden összejött az életemben. Tudatában voltam mindennek, amit a kis falunk rejtegetett. A közösségünk nem messze volt a birodalom határától ezért állandó veszélynek volt kitéve a másik birodalmak támadásaitól. Az ország három részre volt felosztva. Az első, amelyikbe én élek  a hétköznapi emberek uralják. A király rettenetesen kihasználja az alatvalóit, de hát ő a király. Ebben az országrészben élnek még a  természetfeletti lények egy-két fajtái. A másik világ a vámpírok birodalma a nevéből kitalálható, hogy itt élnek a vérszívó szörnyetegek, és akiket megbabonáztak. Én is innen származom. Az biztos, hogy nem vagyok vámpír, de a szüleim azt mondták, hogy ebben az erdőrészben találtak meg annak idején. Az utolsó birodalmat senki sem kormányozza, legalábbis feltételezik. Ugyanis a nagy háborúk idején keletkezett vulkánok elfoglalták és szó szerint magukévá tették az egész vidéket. Szóbeszédek járják, hogy azon élnek a vérfarkasok és a száműzött vámpírok, de én még nem találkoztam olyan emberrel, természetfeletti lénnyel, aki onnan élve jutott volna vissza. A történet igazából ott kezdődik, amikor menekülőre kellett fognom az életemet és jámbor lánykaként kell élnem. A pár napja éppen csendesen reggeliztem a szüleimmel, amikor hatalmas sikítozás és jajveszékelés ütötte meg mindhármunk fülét. Apa eldobta a kifliét és megragadta a karomat és a szekrénybe lökött.
- Meg ne szólalj!- csukta rám az ajtót.
A katonák egy pillanat alatt ellepték a házunkat. És elkapták a szüleimet.
- Hol van a lány?- kiabálta az egyik katona.
- Nem tudjuk.- hallottam apám hangját.
- Utoljára kérdezem meg. HOL VAN A LÁNY?- meresztette a szüleim felé a két metszőfogát. Szóval vámpír katona.
A katona lerohanta a szüleimet és végzett velük. Megvártam, hogy elmenjenek, majd odarohantam anyámhoz. Édesanyám az utolsó leheletével is küzdött azért, hogy élhessen, de csak egy mondatra telt tőle.
- Keresd meg Mr. Parkert! - lökött el magától anya.