12.rész

Leültek körém és Zayn nyitotta a száját, de Harry közbe vágott.

- Talán majd én.

- Nekem.- mondták  a többiek egyszerre.

- Na szóval. Hol kezdjem?- nézett rám én pedig döbbenten figyeltem.- Kezdem az elején.- mosolyogta.- Amikor még Rose és William uralkodtak... ők a szüleid.- tette hozzá, gondolom mert látta az értelmetlen fejemet.- Na szóval ott tartottam, hogy...

- Hercegnő!!-lépkedett felénk egy idős nénike.

A hölgy oda tipegett mellénk. Egy köpeny volt a hátára terítve. Tenger kék szemei fiatalabbnak mutatták, mint a külseje. Felhúztam a lábam és körül öleltem a térdem.
- Nem tudom mit, mondtak a hercegek, meg ez a kettő, de ne hallgasson rájuk. Majd én elmondom az igazságot.- állt meg előttem.
Érdeklődve néztem fel rá amire ő valami latin szöveget kezdett el mormolni. A földön egy 5 ágú csillag jelent meg és minden ágánál 1-1 fiú ült.
- Állj középre!- parancsolt rám.
Engedelmesen középre álltam. A fiúk érdeklődve figyelték az eseményeket.
- Álljatok ti is fel!- nézett a hölgy az  fiúra.
A semmiből meggyulladt a Liam és köztem lévő összeköttetés. Liam egy lépést hátrált az elmémbe pedig záporozni kezdtek az emlékek.
- Engedd, hogy az emlékek utat törjenek!- kiabálta az idős hölgy.
A szél feltámadt. A fák ágainak össze zördülését lehetett a legjobban hallani. Egy pillanat múlva pedig az az emlék játszódott le  amit alig egy órája már félég láttam.
"- Robin kicsim gyere.- kiabált édesapám.
- Liam gyere te is.- közeledett egy másik férfi apám mellett.
Liam leugrott én pedig óvatosan tettem egyik lábam után a másikat, de véletlen lecsúszott az egyikről így elkezdtem zuhanni lefelé. Összeszorítottam a szemem és csak akkor nyitottam ki amikor nem éreztem sehol fájdalmat. Ahogy kinyitottam Liam mosolygós arcával találtam magam szemközt.
- Nem esett bajod?- tett le a biztonságos talajra.
- Szerencsére nem.- igazítottam meg a szoknyámat.- Mert itt voltál nekem.
Az utolsó mondatomba teljesen bele pirult. Elmosolyodtam közben apa is odaért. 
- Édes kis hercegnőm nem esett bajod?- térdelt le elém és magához szorított.
Egy aprót bólintottam mire apának egy hatalmas kő esett le a szívéről. 
- Már nagyon féltem, hogy megütötted magad.
- William, Robin gyertek.- sétált be a boltív alatt anyám.- Ó most látom csak, hogy Payne herceg édesapja is a vendégünk.
- Drágám.- tárta szét a karját apa, majd megcsókolta édesanyámat.
- Ugye ilyet nem kötelező csinálnunk?- hajolt oda Liam.
- Remélem nem.- kuncogtam.
- Liam ilyet nem illik mondani a leendőbeli feleséged előtt.- nézett rá édesapja szúrósan.
- Sajnálom apám.- hajtotta le a fejét.
- Na menjetek játszani.- lökte meg a hátát Liamnek.
Liam megragadta a kezem és elszaladtunk."
Minden elsötétült. Kinyitottam a szemem, de minden homályosan látszódott. Láttam, ahogy Liam mosolyog mire én is elvigyorodtam. Hirtelen Liam mellett álló Niall és közöttem lévő kapcsot gyulladt ki.
Pár nap vagy hét különbség lehetett a két emlék között.
" -Tudod édesem Niall herceg igazán elbűvölő.- fésülte a hajamat anyám.
- De én nem kedvelem.- válaszoltam.
- Édesem tudom, hogy Liamet nagyon megkedvelted, de apád a szomszédos királyságokkal is jóban szeretne lenni.
- De mindig te meséltél a gonosz vérfarkasokról.- fordultam felé.
- Édesem a vérfarkas történetek csupán csak mítoszok. Semmi alapjuk nincsen.
- Ilyent azért ne állíts drágám.- állt meg az ajtóban apa.
- William én is abból a birodalom részről származom.- tette csípőre a kezét anya.
- A vérfarkas gén csak férfi ágon öröklődik és te nemesi sarj vagy nem királyi.- jött beljebb apa.
- Szóval Niall herceg vérfarkas?- szólaltam meg.
- Nem, egy nagyon kedves fiú.- válaszolt apa majd mindketten kimentek. 
Felvettem még a cipellőmet és én is követtem a szüleim. Lent a szolgálók már a három vendéget ugrálták körül. A kisfiú velem egy magas lehetett. A lépcső korlát deszkái között leskelődtem a vendégek után.
- Mit csinál itt hercegnő?- hajolt mellém az inasunk aki rám hozta a frászt. 

- Ilyet többén ne csináljon.- néztem rá.- Nézem a vendégeket.
- Nézd apa ott van!- kiabált valaki lentről.
Ismét kikukucskáltam.
- Shhh.- csitította apja.
Átsétáltam a lépcsőhöz, majd elindultam elfelé. Lehajtottam a fejem ugyanis zavarba hoztak. Sosem találkoztam még ezelőtt ilyen magas férfival, mint a herceg édesapjával.
- Na és Rose milyen az élet távol az otthonodtól?- ültek le a nagy asztalhoz.
- Hát tudod itt van nekem ez a csodálatos férj és az a tünemény leányom.- nézett rám anya.
- Anya elmehetünk az asztaltól?
- Menjetek csak.- intett apa.
Megragadtam Niall kezét és elindultam kifelé. Kint amikor már hallótávolságon kívül értünk, megálltam és Niall felé fordultam.
- Tényleg vérfarkas vagy?"
A választ már nem kaptam, meg ugyanis ismét a csillag közepén álltam. A következő is felgyulladt és az emlékek ismét záporoztak.
" Egy-két évet öregedtem, ahogy végig néztem magamon. Magasabb voltam és már kezdett valami nőies formám lenni. De még mindig kislányként viselkedtem. Megszeppenve álltam apám és anyám mellett. 
- NEM ÉRDEKEL! AZT MONDTAD, HOGY A FIAM VEHETI EL A LÁNYODAT!!!- kiabált a férfi aki mellett egy magas fiú állt.

11.rész

A réten a nyugalom és a felüdülés töltött el. Elterültem és a friss fű illatát mélyen belélegeztem.  A szél lágyan lengette a hajamat. A nap lágyan sütött én pedig elterültem a virágokkal teli mezőn. Élveztem a nap sugarait ami teljesen feltöltött. Elég sokáig feküdhettem úgy mikor valami eltakarta a napot. Kinyitottam az egyik szemem és 4 dühös arccal találtam magam szembe.
- Eltakarjátok a napot.- morogtam.
- Te sem vagy normális.- guggolt le mellém.
- Ki mondta, hogy ebben a világban normálisnak kell lenni Harry?- vágtam vissza.
- Hercegnő! Jöjjön már.- toporzékolt Louis.
- Na idefigyelj!- álltam fel.- Nem vagyok hercegnő és ha még egyszer így nevezel azt garantálom, hogy nem fogod megérni a holnapot.- tartottam fel a mutató ujjamat.
- Nyugalom. - szólalt meg a mögöttem álló szőke herceg.
- Na ne! Elegem van mindenkiből. Elküldesz a múltba.- néztem Zaynre.- Te állandóan a semmiből csinálsz elefántot.- löktem félre Harry-t.
- Bocs, hogy megakarlak védeni attól, hogy öngyilkos legyél.- dühöngött Harry.
- Hé, hé hé nyugalom emberek. Robin her...tehát Robin mikor voltál te a múltba?
- Alig egy órája. Mert ez az őrült...- böktem meg a kis varázsló mellkasát.- elküldött a múltba.
Egyszerűen dührohamot kaptam. Az ökölbe szorítottam a kezem, hogy jól képen törlöm valamelyiket amikor valaki végig simított a karomon.
- Nyugodj meg.- suttogta a fülembe.
Mély levegőt vettem és megfordultam. A barna szem végigmért, majd egy apró mosoly kúszott az arcára. Valami apró késztetést éreztem belül, hogy én is mosolyogjak.
- Már azt hittem, hogy örökre elveszítettelek.- suttogta.
- Blahh.- hallottam meg a hátam mögül.- Érzékeny herceg megint belekezdett. Hé hős szerelmes ha nem akarsz háborút kirobbantani hozzá kéne kezdeni a szökési tervnek.
- Harry valld be az a bajod, hogy megint boldog vagyok.
- Nem nem az a bajom, hanem az, hogy Robin az enyém volt.- szögezte le a tényt.
Elkerekedett a szemem és nem találtam a szavakat. Miről maradtam volna le.
- Jaj Liam mindenki tudja, hogy mikor szét szedték az országot az apád elcsempészte Robint, hogy én ne tudjam feleségül venni.- morogta Niall.
- Az apám nem csinált semmit.- tolt a háta mögé Liam.
- Akkor hol volt évekig He? - vonta föl a szemöldökét Niall.
- Nem tudom.- tárta szét a kezét Liam.
- HÉ!! ITT VAGYOK ÉN IS!!- ordibáltam.
Mind az öten döbbenten figyeltek. Szóval nem hitték volna, hogy kiabálni is tudok.
- El mondanátok, hogy még mi mindenről nem tudok?
Mind egyszerre fújták ki a levegőt, majd leültettek a fűbe. Követték a példám, majd Harry egy mély levegőt vett és mesélni kezdett.

10 rész

Furcsa hangokra kaptam fel a fejem. Körülöttem minden más volt. Semmi sem emlékeztetett az erdőre. Pedig most is mindenhol fa van. Csak olyan ismeretlenek.
- Nézzék ott van!- kiabált valaki.
A fejem még kótyagos volt és fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Megkapaszkodtam a fa törzsébe és megpróbáltam felállni, de  lábam beszorult egy fatörzs alá így moccanni sem tudtam.
- Erre láttam!- közeledett a hang.

A szabad lábammal akartam arrébb mozdítani, de az meg sem akart mozdulni.

- Hé Robin jól vagy?- hajolt le egy köpenyes alak  majd kiszabadította a beszorult lábamat.

- K-ki vagy te?- dadogtam.
- Takarodj el tőle!- ugrott rá egy szőke hajú lány.
Szájtátva húzódtam még jobban a fa gyökérzetéhez. Légzésem egyenletlenné vált és félelem járta át a testem. A lány vad csatározásba kezdett a köpenyeges idegennel. Egyik fától a másikig ugráltak majd a lány egy laza mozdulattal letépte a fejét. Nekem pedig felfordult a gyomrom. Ahogy a lány közelített felém én elfordultam és a gyomrom kiadta a tartalmát.
- Minden rendben?- guggolt le elém a fiatal lány.
- Talán.- kecmeregtem fel a földről.- Elárulhatnád, hogy te ki is vagy.
- Csak mindent sorjában. Most pedig gyere velem.- ragadta meg a csuklóm.
Próbáltam vele tartani az iramot , de minden fa gyökerében megbotlottam. A légzésem egyre szaporátlanabb lett és a lábaimat kezdted elhagyni az erő. Mikor megállt egy kis kunyhó előtt megnyugodva fújtam ki a levegőt. Előre ment, majd én is követtem a példáját.
Belülről egy elég hangulatos kis kunyhónak tűnt. A kandallóba pislákolt a tűz ami előtt egy fehér cica szunyókált.
- Ez nagyon szép, de hol vagyok és ki maga?
- Huh. Ülj le.- mutatott a padra.
Helyet foglaltam és kérdőn meredtem a szőke lányra.
- Ez itt a Vámpír királyság a te világodban. Az én világomban még egybe van a másik kettővel. A most trónon lévő király és királyné a te szüleid. Igaz te sosem ismerhetted őket, de remek uralkodók.
- Szóval akkor a múltban vagyok?- vontam fel a szemöldököm.
- Igen.-bólintott egy aprót.- De az, hogy ide kerültél csak azt jelentheti, hogy egy varázsló ide küldött. A védők feladata, hogy a jövőből érkezőket megvédjék.
- És én már élek?- kérdeztem.
- Igen. Most úgy körülbelül  10 éves lehetsz. De sajnos nem vihetlek oda.-tette hozzá.
- Miért nem?- tártam szét a kezem.
- A múlt és a jövő sosem léphet kapcsolatba, mert akkor megsérülhet az időszövet.
- De nekem muszáj emlékeznem.
- Ezen könnyen segíthetek.- vett le egy kristálygömb féleséget a polcról.- Érintsd meg és minden elfelejtett emlékedet látni fogod.
Rátettem a kezem és egy pillanat alatt a szemem előtt lebegett egy emlék. A kastély udvarán szaladtam át. Még eléggé kislány voltam.
" - Egy hercegnő sosem  szaladgál a pórban.- nézett rám szúrós szemekkel édesanyám.
- Robin nézd.- rohant felém.
Elszaladtam előle és az egyik fára felmásztam, de ő követett. Felmászott utánam, majd egy gyönyörű piros almát nyújtott felém.
- Ilyen piros almát még nem láttam.- néztem a szemébe.
- Rád gondoltam mikor megláttam.- mosolygott.
- Robin kicsim gyere.- kiabált édesapám.
- L..."
Hirtelen szédülni kezdtem és muszáj volt megfognom a fejem. Becsuktam a szemem, és mire kinyitottam egy füves réten ültem. Semmi nem volt a látó távolságomba. Viszont rengeteg kérdésem lett volna még. És ki az a titokzatos L?