3.rész

A srác mozdulatlanul állt. Összevont szemöldökkel bámult amitől nekem a szőr is felállt a hátamon. Apró lépésekkel közeledett felém, majd amikor a táltos szépséghez ért végig simított a nyakán utána odalépett és felnézett rám.
- Én a helyedben nem játszanák a sárban. – vett le a lóról.
- Ne nyúlj hozzám. – hadakoztam ellene.
- Lenyugodnál, kérlek. – tett vissza ismét a mocsárba.
Mérgesen kezdett el méregetni. A barna szemei egy pillanat alatt feketévé váltak amitől engem a hideg kirázott. Hátráltam tőle két lépést amikor a mellettem lévő fa lángba lobbant. Hirtelen valaki megragadta a karomat és maga mögé taszított. Mikor jobban szemügyre vettem az illetőt láttam, hogy Harry volt az. Megismertem a göndör hajáról és a furcsa illatáról.
- Le van tartóztatva!- kiáltott rá Harry az idegen srácra.
- Miért is ha szabad megtudnom? – fonta össze maga előtt a kezét.
- Tiltott varázslat használatáért. – tartotta felé a kardot.
- Ne… Nem csinált semmit. – dadogtam.
- Miért védi? – fordult felém felvont szemöldökkel.
Nem tudtam magyarázatot adni. Csak álltam ott és néztem a két értetlenül bámuló srácot. Harry egyre türelmetlenebbé vált, amitől én még hátrálni kezdtem. A herceg megjelenésében volt valami, ami vonzott. Először még nem éreztem, de most minél közelebb akartam kerülni hozzá.
- Csak úgy szeretném elárulni felség, hogy örülök, mennyire szívén viseli a népe sorsát csak hogy ez már nem az ön birodalma.
- Hogy érti? – lökött még hátrébb, mintha féltene.
- Tudja, az erdő ezen része már a Rejtélyes birodalomhoz tartozik.
A herceg egy „mit érdekelsz te engem kis mitugrász” nézéssel elintézte a srácot, aki még most is idegen a számomra. Harry megragadta a karomat és elkezdett maga után vonszolni. Mikor a lovához értünk rám tört a pánik roham.
- Ez mégis ki a fene volt és te honnan tudtad, hogy hol vagyok és egyáltalán mit kerestél erre, miért követtél és mit akarsz tőlem egyáltalán?
- Segíteni próbáltam. – vágta rá nem túl kedvesen.
- Hát ha nem láttad volna tökéletesen ura voltam a helyzetnek.
- Ja tényleg azért égett le majdnem a fél szemöldököd.
- De nem égett le. – vágtam a fejéhez.
- Segíthetek még valamiben? – szállt fel a lovára.
- Kösz nem. – indultam az ellenkező irányba amikor valami megállította a lábamat.
- Anyukád nem tanított meg arra, ha egy királyi sarj felajánlja a szolgálatait, akkor azt illik elfogadni.
- A dadusod nem tanított meg arra, hogy ne manipuláld senki lábát? – fordultam felé.
- Gyere, elviszlek. – ügetett oda a lovával, majd felrántott maga mellé.
Annyira bírom, meg sem várja míg válaszolok. A szívem egyre hevesebben kezdett el verni. Nem tudtam mitől csak arra fogtam, hogy biztos izgalmas napom volt jobban mondva délutánom. A nap már teljesen lement amitől nekem azonnal libabőrösség ütötte ki a bőrömet. A kastély bejáratánál állt meg. Le akartam szállni, de nem engedte.
- Most inkább meg se mozdulj. – súgta hátra.
- Miért? – dőltem előre, amikor hirtelen két világító szempár jelent meg a sötétben.
Harry köré fontam a karomat és szorosan öleltem, nehogy valami lerántson róla. Mikor kinyílt a kapu egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Éreztem ahogy Harry felnevetett azon, hogy én mennyire ideges voltam. Lesegített a lóról utána a ló kantárját át adta egy istállófiúnak.
- Miért remegsz? – húzott közelebb magához.
- Szerinted? – toltam el magamtól
- Hm. Na gyere. – húzott befelé a hatalmas kastélyba.
- Én oda biztos, hogy nem megyek be.
- Csak úgy repülsz. – kapott föl a vállára.
Rúgkapálva ellenkeztem az ellen, hogy felvigyen. Láttam, ahogy a személyzet értetlenül bámul felénk, de legtöbbjük csak megvonták a vállukat. Amint felértünk egy szobába vitt be amiről rögtön tudtam, hogy az övé. Leültetett az ágyra és leült mellém.
- Na most, hogy már ketten vagyunk a szobába elárulhatnád a nevedet?