2.rész

2. rész
Mr. Parker után osontam, aki bizonyára nem vett észre, hiszen amikor megfordult majdnem rám borította a két bögrét, amit nekem szánhatott.
- Ó, kedvesem kérem, legközelebb jobban vigyázzon. – került ki, majd visszament a nappaliba.
- Nem tudom miért ilyen titokzatos velem, de ha elmondaná nekem, hogy mit akar bepótolni roppantmód hálás lennék.
Visszaültem a kanapéra és a férfi felé fordultam. Kíváncsian fürkésztem Mr. Parkert.
- Robin kedves, mikor szeretnéd a felkészülést elkezdeni?
- Milyen felkészülést és egyáltalán honnan tudja a nevemet? – vontam fel a szemöldökömet.
- Jaj ne butáskodj, már a legapróbb hajszáladig ismerlek te kis butuska lány.
- Elmesélhetné nekem, hogy honnan ismer ilyen jól.
- Nem érünk rá mesélni a legfontosabb az, hogy végre itt vagy.
- Mit akar velem? – vontam fel a szemöldökömet.
- Megtanítalak harcolni.
- Harcolni engem ez vicces, de most komolyan mit akar velem?
Andrew megragadta a karomat és egy hatalmas szekrény felé vezetett.
- Itt nyugodtan átöltözhetsz.
- Miért akarnák én átöltözni?
- Azért, hisz nem érünk itt rá teát szürcsölésezni. A háború napok kérdése és kitörhet és te vagy az egyetlen, aki megakadályozhatja.
- Megértem, hogy egyedül tetszik élni, de azért még elárulhatná mit is akar nekem ezzel a hülye bármelyik nap kitörhet a háború dumájával.
- Mielőtt az országra 3 részre szakad boldogság és béke volt. De utána megjelent a három birodalom királya és végeztek az uralkodókkal. Sokak szerint a gyermekük életben maradt, de ez csak szóbeszéd. A régi boszorkányok megjósolták, hogy eljön egy lány aki megmentheti a birodalmat és békét hozhat a földre. És ez volnál te.
- Honnan olyan biztos ebben?
- Csak tudom és siess. – utasított utána pedig kiment az ajtón.
A sok ruha között alig tudtam választani. Sohasem volt még ennyi ruhám. Egy fehér hosszúra esett a választásom, hiszen ha ebbe megtanulok küzdeni, akkor bármibe menni fog. Kiléptem az ajtón Mr. Parker elámult amikor megpillantott.
- Azt, hiszem ez küzdeni egy kicsit hosszú, de ahogy érzed Robin.
Kimentünk teljesen a tisztásig. Ott felállított egy nagy szénabálára egy nagy nyíltáblát. Mikor visszajött a kezembe nyomott egy íjat és egy nyílvesszőt. Elöntött a dejavu érzése. Ahogy a kezemben tarthattam az íjat az volt életem legszebb pillanata. Megragadtam az íjat felhúztam, majd elengedtem. A nyíl pont telibe talált.
- Ejha, ez aztán a mestere munka. – dicsért meg.
Miközben gyakoroltam és gyakoroltam lódobogás ütötte meg a fülemet. A vállamra tettem az íjat és elkezdtem rohanni. Nem volt hozzá hangulatom, hogy megint belefussak Harry hercegbe. Még csak az hiányzott volna. Kezdem azt hinni, hogy Mr. Parkernek igaz volt azzal kapcsolatban, hogy valamihez közöm van. Az erdőben megcsúsztam és egy folyó mederben kötöttem ki. Próbáltam feltápászkodni, de a lábam beszorult valamibe. Hiába rángattam nem mozdult. Egyik pillanatról a másikra vesztettem el a reményt, hogy innen segítség nélkül kiszabadulok. Lódobogás és lónyerítést hallottam amitől még idegesebb lettem. Jobbra-balra kapkodtam a fejemet, amikor megpillantottam magam előtt egy gyönyörű fehér unikornist. Felé nyújtottam a kezemet, hogy megsimogatom, amikor valaki megköszörülte a torkát.
- Te még is a fenét képzelsz?
Az unikornis lehajolt hozzám így én belekapaszkodtam a nyakába. Sikerült utat törnöm így a beszorult lábam is kiszabadult. Felültem az unikornis hátára és onnan figyeltem a titokzatos idegent.